Amikor 2010 nyarán....
Amikor 2010 nyarán a Bécsi úton vágtam át az úttesten, akkor állt össze bennem a kép, hogy tulajdonképpen, itt az ideje saját vállalkozásba kezdeni. Akkor fogalmazódott meg, mire is van szüksége egy nyelvtanulónak, miért tötymörög minden diák a kezdő és a középfok között félúton, és hogyan tudnék nekik segíteni kikecmeregni ebből az örökös tötymörgésből. Így született meg az angoltrening.com. A bábáskodást az újszülött gondolat felett még aznap elkezdtem, és 2010 szeptember 2-án már teljes csapattal képviseltük magunkat a Nyelvparádén.
De Marcsika, annyi nyelviskola van!
-mondta a nagyi - minek mégegy?
Vállalkozó elszántsággal tudtam, hogy az enyém más lesz. Jobb, szebb, tökéletesebb és ... -amilyennek minden anya látja az újszülött gyermekét.
-Nagyi! - mondtam összevont szemöldökkel - Komolyan kidolgoztam, mitől lesz az enyém más.
Ekkor lett lefektetve az néhány nyelvtanulási alapelv, amit azóta is használunk a tréning módszerünkben. Azóta már többezren végeztek nálunk tréninget; több, mint 100 sikeres középfokú - zömmel üzleti - sikeres nyelvvizsgázó van a hátunk mögött, és több nemzetközi és magyar tulajdonú cég is minket választott nyelvi partnernek, hogy a munkatársak (felsővezetők, középvezetők, kollégák) nyelvi képességeit rendbe tegyük.
Jó hangulat
2016. november 3.
A tréning alapos nyelvtani áttekintést adott, és jól használható üzleti szókincset. A tréningalkalmak hatékonyak voltak, érdekes, szórakoztató feladatokat kaptunk, a tréner jól magyarázott, sokat fejlődött az üzleti szókincsem. Jó hangulatú órák voltak.
Zoltán, 36, mérnök
Sok gyakorlás
2016. november 3.
Kis csoportos tréningek voltak, így többet lehetett gyakorolni, jobb rálátásom lett az üzleti angolra, és sokat fejlődött a szókincsem. A tréner teljesen úgy szemléletben tanította a nyelvet, nagyon érdekes volt, azóta könnyebben ki tudom emelni a lényeget.
János, 36, IT technical support specialist
Sikeres nyelvvizsga
14 December 2015
Fantasztikus csapat, hatékony tanítási módszer és fejlődés, sikeres felkészülés a nyelvvizsgára vagy interjúkra...... Csak ajánlani tudom!!!! :)
Számomra az angol tanulás és a nyelv használata egy nagyon nehéz és stresszes feladat volt.
De rátaláltam a nyelvitrening-re és mindez megváltozott....
Élveztem a tanulást (!!!) és a hatékony tréningnek köszönhetően sikeres nyelvvizsgát tettem!!
B. Barbara
Nem összehasonlítható!!
29 Aug, 2014
A nyelvitrening.com nem összehasonlítható a többi nyelvtanfolyammal! Sokkal hatékonyabb módszer! A német tréning magabiztosságot adott a beszédhez. Nagyon hasznos, valós tudást kaptam. Trénerem nagyon kedves, felkészült, jó szakember. Mindig bíztatott, amit nagyon köszönök neki ezúton is!
Így már felkészülten vágok neki a külföldi munkavállalásnak!
Zs. O.
Készségtérkép
1 July, 2014
Már a beszélgetés is hasznomra vált, ugyanis rosszabbul becsültem meg a képességeimet, főleg a beszéd és a hallás értés terén. Pozitív, a későbbi tanulásra nézve lelkesítő hatással volt, hogy az elhangzott dolgok nagy részét megértettem és többé-kevésbé mindre választ tudtam adni.
Az írásos visszajelzést szintén hasznosnak érzem, nagy részével egyet értek. Több olyan dolog van benne, amire én is gondoltam már, esetleg még próbálkoztam is vele, illetve több újdonság is, melyek jól használhatónak tűnnek.
Az angol tanulásban való hasznosításához/változtatáshoz az új információkat átgondolom, a régi-újakat újragondolom és igyekszem őket a mindennapi tanulásban hasznosítani, abba bevezetni. Eddig túl hamar akartam túl nagy eredményeket elérni, ami teljesen megakadályozta, blokkolta a teljes tanulást. A több apró, előre kitűzött cél elérése eredményes megoldásnak tűnik. Pl. nem egy egész film végignézése és megérteni próbálása, hanem 5-10 perces részek akár többszöri megnézése, értelmezése, fordítása.
Pleszinger Krisztián, gépészmérnök hallgató
Lassan, de biztosan haladok előre!
27 June, 2014
A Progress 2 tréningen kis csoportban tanultunk, így hatékonyan tudtuk elsajátítani a szókincset. A tréning végére lett kedvem tanulni, céljaim lettek az angollal. Most már merek beszélgetni külföldiekkel. Érzem, hogy lassan, de biztosan haladok előre. A trénerünk kiváló! Remélem a legmagasabb szintig visz el bennünket!
Horváth Tünde, könyvelő
Minden óra egy újabb buli!
Sept 22, 2010
A kis létszámú csoportos oktatás miatt az egyének szükségleteire és hiányosságaira lehet megoldást keresni és találni. Itt nem azt emlegetik, hogy mi az, amit nem tudsz, hanem inkább megerősítik, azt, amiben jó vagy és segítenek abban, amiben nem. Mivel mindenkinek más módon kell segíteni, a tréner mindenkinek egyénileg figyel oda a haladására és fejlődésére. Mindemellett az órák hangulata nem feszélyezett, sőt, laza és barátságos, erőt adó, így az embernek kedve és elszántsága is lesz tanulni. A szituációs gyakorlatok felkészítenek olyan valós helyzetekre, amikkel találkozhatunk, így nem lesz gond, ha segítenünk kell egy külföldinek eltalálni valahova, vagy mi utazunk el, nem fog gondot okozni, hogy elintézzük dolgainkat. Egyéb ismeretekkel és perspektívával is tágul a tréning alatt a látószögünk. A fakultatív programok nagy segítséget nyújtanak ebben. Röviden: használható angol egy barátságos jó társaságban tanulva, ahol minden óra egy újabb angol buli.
Wenzel József, informatikus
Az egyik leghasznosabb oktatás amiért valaha is pénzt adtam!
28 Dec, 2013
Az állásinterjú tréning után magabiztosabban szólalok meg angolul, hasznos információkra tettem szert azzal kapcsolatban, hogyan is kell egy állásinterjún jobban eladni magam. Új angol szókapcsolatokat, kifejezéseket kaptam, amelyek segítségével a későbbiekben választékosabban tudok tárgyalni. Az állásinterjú tréning a mai világban létfontosságú! Elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki rutinosan mozogjon az adott közegben, ezzel is lépéseket téve az önmegvalósítás és a siker felé vezető úton.
Az egyik leghasznosabb oktatás amiért valaha is pénzt adtam.
Filó Ferenc, üzletvezető
struktúra, szempont, professzionális
21 Aug, 2014
A német állásinterjú tréningnek köszönhetően végiggondoltam, struktúráltam a mondanivalóm. Szempontokat kaptam CV íráshoz és egy professzionális bemutatkozáshoz. 1-10-ig tartó skálán az állásinterjú tréning 10-es! A trénerem nagyon felkészült, segítőkész, barátságos!
Fodor-Maksai Anna, pszichológus, tréner
beszédközpontú, üzleti
26 June, 2013
A tréning komplex, egyszerre koncentrál a nyelvtanulás minden szegmensére. Beszédközpontú, hatékony, élvezetes.
Aktívvá vált a passzív szókincsem és a már elfeledett nyelvtani szabályok, valamint nem utolsósorban átgondoltabban és nagyobb önbizalommal beszélek.
Igényem lett rá, hogy rendszeresen foglalkozzak a nyelvtudásom fejlesztésével. Kár, hogy vége a tréningnek!
Vörösné Nagy Veronika, humánpolitikus
interaktív módon frissíthetem
15 July 2014
Azért kezdtem járni a Business Talks-ra, hogy az évek során megkopott, és alig használt angol tudásomról letöröljem a port, és ismét használatba vegyem. Örülök, hogy találtam egy olyan helyet, ahol a lehető leghatékonyabban, interaktív módon frissíthetem angol szókincsemet, miközben újra magabiztosan kommunikálok angolul. Minden héten valami új, aktuális témában vitázunk, fejtjük ki véleményünket, így kíváncsian várom mindig a következő alkalmat.
Posgay Tímea, pénzügyi elemző